A művészetterápia segítségével szembe tudtam nézni olyan érzésekkel, amelyek racionálisan végiggondolva túlságosan ijesztőek lettek volna, ezért sokáig nem mertem, illetve nem akartam foglalkozni velük. A csoportok elfogadó közege és közvetlen, támogató hangulata is rengeteget segített. Juci nagyon jó érzékkel piszkálta meg a „lila ködöt”, ha ezzel próbáltam elkerülni a kellemetlen helyzeteket, ugyanakkor megnyugtatóan békén hagyott, és nem erőletett semmit, amikor arra volt inkább szükségem.
Nagyon szuper! Mindenkinek ajánlom. Önismeret, közösségépítés és jó móka! 🙂
Ismeretlenül tartottam attól, hogy nem fogok tudni könnyen megnyílni mások előtt, de Juciban van valami olyan energia, hogy gondolkodnom sem kellett ezen. A nyitottság, a kedvesség, az odafigyelés is alap. Minden alkalmat nagyon vártam, és remekül éreztem magam, az önismeret elmélyítésében pedig nagyon sokat segített.
Közelebb kerültem magamhoz, mint azt gondoltam volna. Sok kételytől és bizonytalanságtól szabadultam meg a foglalkozások alatt. Azt hiszem minden anyának jár, hogy törődjön kicsit saját magával is és az Anya Térkép ehhez tökéletes közeg.
Jóóó volt. Több önismereti/terápiás/baba-mama programon jártam mostanában. Kevés volt ennyire értelmes, mint az általad vezetett csoport, Juci!
Nagyon tetszett, hogy nem toltad túl. Nem voltál távolságtartó, hűvös „terapeuta”, de nem is másztál bele indokolatlanul a csoport dinamikájába. Azaz pont jó helyre lőtted be magad, számomra végtelenül önazonosnak tűntél csoportvezetőként. Köszönöm a lehetőséget!