Néhány szó rólam.
Mi is az, ami most fontos?
Segítő hivatást választottam már a legelején, de nagyon sokáig kerestem azt a témát, amely elsöprő energiával ragad majd magával.
Erre egészen a gyerekek születéséig kellett várnom.
Édesanyává válásom, de legfőképpen a három különböző szülésélményem és ennek kötődési, érzelmi hozadékai hozták el azt a felismerést, hogy mindenképpen szeretnék az anyává válással, ezzel a rengeteg szülőkre, legfőképpen anyukákra ható változással foglalkozni. Immáron több, mint 7 éve, hogy anyukának mondhatom magam, sokszor nehéz, de nagyon fontos önismereti állomásokon vagyok túl, de még jómagam is az úton járok, és fogok is életem végéig.
Művészetterapeutaként pedig azt tapasztaltam, hogy ezek az anyai feszültségek, belső elvárások, tabuk nagyon szépen oldhatóak egy csoportos közegben, amelyet az alkotás könnyedsége is áthat.
Hiszek benne, hogy a csoportokon őszinték lehetünk, és ez az őszinteség segít bennünket abban, hogy merjük meglátni az érzéseinket, merjük kimondani őket. Hogy merjünk újra érezve élni.
Hiszek benne, hogy ezek a találkozások segítenek újra kapcsolódni egymáshoz, újra megélni azt, hogy léteznek még biztonságos kapcsolatok.
Olyan fontos ez ebben az időszakban.
Anyává válni nekem nem volt egyszerű, de az elfogadással, amelyet legtöbbször sorsközösségben, Édesanyáktól kaptam, végül sikerült önmagamat is elfogadnom Anyaként.
Hosszú út van mögöttem is.
Ti milyen utakon jártatok?
Szeretettel,
Juci
Nagyon jó magamra ismerés volt. Juci nagyon jó vezető volt ezen az úton, egy igazi jótündér aki ott bukkan fel, ahol szükség van, egyébként hagy haladni az utadon, de tudod, hogy bármikor segítőkezet nyújt. Köszönöm
