A művészetterápia segítségével szembe tudtam nézni olyan érzésekkel, amelyek racionálisan végiggondolva túlságosan ijesztőek lettek volna, ezért sokáig nem mertem, illetve nem akartam foglalkozni velük. A csoportok elfogadó közege és közvetlen, támogató hangulata is rengeteget segített. Juci nagyon jó érzékkel piszkálta meg a „lila ködöt”, ha ezzel próbáltam elkerülni a kellemetlen helyzeteket, ugyanakkor megnyugtatóan békén hagyott, és nem erőletett semmit, amikor arra volt inkább szükségem.
Jóóó volt. Több önismereti/terápiás/baba-mama programon jártam mostanában. Kevés volt ennyire értelmes, mint az általad vezetett csoport, Juci!
Nagyon tetszett, hogy nem toltad túl. Nem voltál távolságtartó, hűvös „terapeuta”, de nem is másztál bele indokolatlanul a csoport dinamikájába. Azaz pont jó helyre lőtted be magad, számomra végtelenül önazonosnak tűntél csoportvezetőként. Köszönöm a lehetőséget!
Az általunk készült (remek) művek elemzése során sok olyan dolog került szóba, ami további gondolkodást, érzelmeket hozott számomra.
Nagyon jó magamra ismerés volt. Juci nagyon jó vezető volt ezen az úton, egy igazi jótündér aki ott bukkan fel, ahol szükség van, egyébként hagy haladni az utadon, de tudod, hogy bármikor segítőkezet nyújt. Köszönöm
Ismeretlenül tartottam attól, hogy nem fogok tudni könnyen megnyílni mások előtt, de Juciban van valami olyan energia, hogy gondolkodnom sem kellett ezen. A nyitottság, a kedvesség, az odafigyelés is alap. Minden alkalmat nagyon vártam, és remekül éreztem magam, az önismeret elmélyítésében pedig nagyon sokat segített.