Gömbölyödő – Babára hangoló csoport kistestvért váró Édesanyáknak

Egy gyermek érkezése, legyen az első, második, harmadik, negyedik… mindig felborítja a kialakult egyensúlyt. És habár sok félelemmel, dilemmával nem kell megküzdenünk, hiszen tapasztalt Édesanyák vagyunk, az új Anyaságunk is tartogat számunkra új kérdéseket…

🔸 Hogyan szenteljek időt és figyelmet a kisbabám érkezésére, amikor a legtöbb időm leköti a nagytesó?
🔸 Hogyan készülhetek fel a szülésre, ha még annyi érzés kavarog bennem az előző szülésem élményéből?
🔸 Vajon mi történik majd velünk, ha megérkezik a kistesó?
 
Idén októberben különleges Gömbölyödő csoporti indul kistestvért váró Édesanyák számára a Perinatus Alapítványnál.
 
 
A 10 foglalkozás három fontosabb téma köré fonódik majd:
 
⚜ Az előző szülésélmény/szülésélmények és azok testi-lelki hozadékainak megismerése, akadályok és erőforrások felkutatása.
 
⚜ A szívetek alatt hordozott kis magzat megismerése, a vele való kapcsolat kialakítása, egymásra hangolódás.
 
⚜ Szülésre való készülődés. A szülés és születés lélektani útja a kisbaba és a kismama számára
 
 
 
A 10 találkozás alkalmával művészetterápiás módszerekkel, értékes alkotási folyamatokkal találkozhattok. Aggodalomra viszont semmi ok, hiszen a részvételhez semmilyen művészeti előképzettség nem szükséges!
 
Mire is számíthatsz a csoporton?
⚜ heti 1,5 óra csoportfoglalkozásra, amikor a figyelem rád irányul
⚜ kreatív, alkotásos feladatokra, festésre, rajzolásra, montázsolásra (amihez nem kell művésznek
lenned)
⚜ nagy beszélgetésekre
⚜ rengeteg együttérzésre, közös sóhalyra és egy igazi sorsközösségre
 
Ahol végre kimondhatóvá válnak a nehéz érzések, ahol senki nem ítél el azért, amit Anyaként átélsz!
 
 
Érkezhetsz 0-2 éves korú gyermekeddel, de amennyiben meg tudod oldani, úgy ez a 1,5 óra most szóljon csak rólad és a szíved alatt növekvő kisbabádról.
 
A csoport minimum 5 maximum 7 fő részvételével indul. Elköteleződést igényel, az alkalmak külön nem látogathatóak. A találkozásokra 10 egymást követő héten, keddenként 16.30 18.00 között kerül sor. A csoport személyes találkozásokon alapul, de ha valami folytán nem tudsz, tudtok velünk lenni, mindig van online bekapcsolódásra is lehetőség!
 
Részvételi díj: 2 X 40 000Ft, (alkalmanként 8000Ft – 90 perc) amely két részletben fizetendő és tartalmazza az egész csoportfolyamat alatt használatos művészeti eszközöket. A részvételi díj a teljes csoportra vonatkozik, hiányzás esetén is rendezni szükséges az alkalom díját.
A részvételedet az első részlet, a csoport 50%-os díjának (40 000Ft) kiegyenlítésével biztosíthatod!
Katt ide és már foglaltál is egy helyet magadnak:
https://sf.anyaterkep.hu/t/r/gombolyodo
A második részlet a csoport 4. alkalmáig lesz esedékesek.
 
 
A foglalkozásokhoz minden eszközt biztosítok, csak magadat/magatokat kell hoznod!
Részletfizetés lehetséges! Amennyiben magas számodra a részvételi díj, de nagyon szeretnél részt
venni a csoporton, úgy feltétlen keress meg, hogy megtaláljuk a számodra is megfelelő megoldást!
 
Nagyon várlak benneteket!
Feketéné Kovács Juci
Mentálhigiénés segítő szakember
AnyaTérkép művészetterapeuta
 
 

Aktuális Csoportok

AnyaMinták - MintaAnyák - 12 Alkalmas Művészetterápiás Önismereti BabaMama csoport

Gondolkodtál már azon, hogy milyen Anyai minták vannak hatással rád?

⚜ Kik azok a fontos személyek, akik hatottak arra, hogy milyen Anya szeretnél lenni?
⚜ Te magad milyen elképzelésekkel vártad az Anyaságod, majd hogyan változott ez a kép a gyermeked érkezése után?
⚜ Milyen is a Te saját belső Anyaképed?Gyermekünk érkeztével az Anyaságról előzetesen alkotott elképzelésünk sokszor teljesen felborul.


A saját, önazonos Anyai minőségünk keresése közben különleges figyelemmel fordulunk a saját gyermeki megéléseink felé ⚜ Vajon én hogyan éltem ezt meg??⚜, szüleink felé ⚜ Vajon ők miért így csinálták? ⚜ és a társadalom sugallta tökéletes Anyakép irreális elvárásaival is sok dolgunk akad.

Az AnyaMinták - MintaAnyák Művészetterápiás önismereti csoporton azokkal az AnyaKépekkel foglalkozunk majd, amelyek meghatározóak abban, hogy miként alakul a Te saját önazonos Anyai utad.


Dolgozunk a családi örökséggel, társadalmi elvárásokkal, a külvilág sugallta Anyaképpel, de végig azon munkálkodunk majd, hogy képes legyél megmutatni azt az Anyai önképedet, amellyel elégedett és önazonos tudsz lenni.

Ha Anyaként most épp a saját utad keresed, akkor ez a csoport most segíthed megtalálni azt!

A következő csoport szeptember 20-án indul!

Facebook esemény: AnyaMinták - MintaAnyák

A 12 találkozás alkalmával művészetterápiás módszerekkel, értékes alkotási folyamatokkal találkozhattok. Aggodalomra viszont semmi ok, hiszen a részvételhez semmilyen művészeti előképzettség nem szükséges!Érkezhetsz gyermekeddel együtt!

A csoport teljesen bababarát, szoptatni, pelenkázni, sírni, ringatni a legtermészetesebb. A 2 órás alkalmak alatt babáitok párnák, plédek és játékok között kényelmesen időzhetnek.A csoport minimum 5 maximum 7 fő részvételével indul. Elköteleződést igényel, az alkalmak külön nem látogathatóak. A találkozásokra 12 egymást követő héten, keddenként 9.30-11.30 között kerül sor.

Részvételi díj: 2 X 48 000 Ft.
Az első részlet befizetésével biztosíthatod a helyed, a második részlet a 4. alkalommal fizetendő.

A helyed biztosításához itt tudod rendezni az első részletet:
https://sf.anyaterkep.hu/t/r/anyamintak-mintaanyak

Amennyiben magas számodra a részvételi díj, de nagyon szeretnél részt venni a csoporton, úgy feltétlen keress meg, hogy megtaláljuk a számodra is megfelelő megoldást!

Nagyon várlak benneteket!

Juci

Indulatok az Anyaságban Művészetterápiás Baba-Mama Önismereti csoport

Benned is dúlnak néha az indulatok Anyaként?

Tudom, hogy erről nagyon nehéz beszélni, mert azt gondolod, hogy elfogadhatatlan, ha egy Anya indulatos és végképp, ha ezt a kisgyermekes mindennapokban éli meg.


Pedig mindannyian tudjuk, hogy néha igazán idegörlő helyzetekben kell helyt állnunk és borzasztóan nehéz hideg fejjel maradni.Emberek vagyunk. Érző lények.Természetes, hogy néha, vagy az intenzív Anyai évek alatt gyakrabban kiborulunk.

⚜ Mit is lehet tenni ilyenkor? ⚜

Édesanyákat támogató szakemberként azt gondolom, hogy a legértékesebb az út az önismeret. Annak felkutatása, hogy melyek azok az érzések, élmények, szükségletek, amelyek az indulataink mögött húzódnak.Hiszem, hogy az önmagunk felé irányuló elfogadó figyelem a nyitja az örömteli Anyaságnak.

⚜ Hogyan is segíthetek Neked ezen az úton? ⚜

Az Indulatok az Anyaságban egy olyan 3 hónapon átívelő intenzív önismereti utazását, amelyben hétről-hétre dolgozunk az érzéseinkkel, indulatainkkal.A csoporton megismerjük Anyaságunk jelentősebb érzéseit, dolgozunk az őket övező testérzetekkel. A nehezebb érzések mögött pedig kutatjuk majd a szükségleteket, amelyek mentén megfogalmazzuk azokat az Én-üzeneteket, amelyek segítenek majd a mindennapokban.

2022 szeptemberében két csoport is indul.

2022.09.20, kedd 16:30-18.30 között a Perinatus Alapítványnál (1027 Bp, Frankel Leó út 5., mgfszt. 5)

Facebook esemény: Indulatok az Anyaságban-Perinatus

2022.09.21. szerda,10.00-12.00 között a Bartók Pagonyban (1114 Budapest Bartók Béla út 5.)

Facebook esemény: Indulatok az Anyaságban-Bartók

A 12 találkozás alkalmával művészetterápiás módszerekkel, értékes alkotási folyamatokkal találkozhattok. Aggodalomra viszont semmi ok, hiszen a részvételhez semmilyen művészeti előképzettség nem szükséges!Érkezhetsz gyermekeddel együtt!

A csoport teljesen bababarát, de amennyiben meg tudod oldani, úgy ez a 2 óra most szóljon csak rólad!

A csoport minimum 5 maximum 7 fő részvételével indul. Elköteleződést igényel, az alkalmak külön nem látogathatóak. A találkozásokra 12 egymást követő héten kerül majd sor. 2022.09.20, kedd 16:30-18.30 között a Perinatus Alapítványnál (1027 Bp, Frankel Leó út 5., mgfszt. 5) 2022.09.21. szerda, 10.00-12.00 között a Bartók Pagonyban (1114 Budapest Bartók Béla út 5.)

⚜ Miről is szól majd a csoport? ⚜

1⃣.hónap - Érzésvilág és TestÉrzet témájú művészetterápiás feladatok, alkotások készítése. Eszközeink az első hetekben a filctoll és a pasztel kréta lesz.

2⃣.hónap - Az Indulatok és a mögöttük meghúzódó Szükségeletek kerülnek fókuszunkba. Festeni fogunk, mély és intenzív színekkel és a képi megjelenítés mellett ekkor már szavakba is foglaljuk az érzéseket, megkeressük az igazán megtartó belső üzeneteket!

3⃣.hónap - Az Indultos helyzetek kibontása történik az utolsó hónapban, amikor a megtett önismereti út összegzésével, a megszerzett ismeretekkel felvértezve nézünk rá az aktuális nehéz helyzetekre.

⚜ Mi lesz még a tiéd? ⚜
⚜ kreatív, alkotásos feladatok, festés, rajzolás, montázsolás (amihez nem kell művésznek lenned)
⚜ nagy beszélgetések
⚜ rengeteg együttérzés, közös sóhaly és egy igazi sorsközösségAhol végre kimondhatóvá válnak a nehéz érzések, ahol senki nem ítél el azért, amit Anyaként átélsz!

Részvételi díj: 2 X 48 000 Ft. - 96 000Ft
Az első részlet befizetésével biztosíthatod a helyed, a második részlet a 4. alkalommal fizetendő.

A helyed biztosításához itt tudod rendezni az első részletet:
https://sf.anyaterkep.hu/t/r/indulatok-az-anyasagban-perinatus

Amennyiben magas számodra a részvételi díj, de nagyon szeretnél részt venni a csoporton, úgy feltétlen keress meg, hogy megtaláljuk a számodra is megfelelő megoldást!

Nagyon várlak benneteket!

Juci

Gömbölyödő - Babára hangoló csoport kistestvért váró Édesanyáknak

Egy gyermek érkezése, legyen az első, második, harmadik, negyedik… mindig felborítja a kialakult egyensúlyt. És habár sok félelemmel, dilemmával nem kell megküzdenünk, hiszen tapasztalt Édesanyák vagyunk, az új Anyaságunk is tartogat számunkra új kérdéseket…

🔸 Hogyan szenteljek időt és figyelmet a kisbabám érkezésére, amikor a legtöbb időm leköti a nagytesó?
🔸 Hogyan készülhetek fel a szülésre, ha még annyi érzés kavarog bennem az előző szülésem élményéből?
🔸 Vajon mi történik majd velünk, ha megérkezik a kistesó?
 
Idén októberben különleges Gömbölyödő csoporti indul kistestvért váró Édesanyák számára a Perinatus Alapítványnál.
 
 
A 10 foglalkozás három fontosabb téma köré fonódik majd:
 
⚜ Az előző szülésélmény/szülésélmények és azok testi-lelki hozadékainak megismerése, akadályok és erőforrások felkutatása.
 
⚜ A szívetek alatt hordozott kis magzat megismerése, a vele való kapcsolat kialakítása, egymásra hangolódás.
 
⚜ Szülésre való készülődés. A szülés és születés lélektani útja a kisbaba és a kismama számára
 
 
 
A 10 találkozás alkalmával művészetterápiás módszerekkel, értékes alkotási folyamatokkal találkozhattok. Aggodalomra viszont semmi ok, hiszen a részvételhez semmilyen művészeti előképzettség nem szükséges!
 
Mire is számíthatsz a csoporton?
⚜ heti 1,5 óra csoportfoglalkozásra, amikor a figyelem rád irányul
⚜ kreatív, alkotásos feladatokra, festésre, rajzolásra, montázsolásra (amihez nem kell művésznek
lenned)
⚜ nagy beszélgetésekre
⚜ rengeteg együttérzésre, közös sóhalyra és egy igazi sorsközösségre
 
Ahol végre kimondhatóvá válnak a nehéz érzések, ahol senki nem ítél el azért, amit Anyaként átélsz!
 
 
Érkezhetsz 0-2 éves korú gyermekeddel, de amennyiben meg tudod oldani, úgy ez a 1,5 óra most szóljon csak rólad és a szíved alatt növekvő kisbabádról.
 
A csoport minimum 5 maximum 7 fő részvételével indul. Elköteleződést igényel, az alkalmak külön nem látogathatóak. A találkozásokra 10 egymást követő héten, keddenként 16.30 18.00 között kerül sor. A csoport személyes találkozásokon alapul, de ha valami folytán nem tudsz, tudtok velünk lenni, mindig van online bekapcsolódásra is lehetőség!
 
Részvételi díj: 2 X 40 000Ft, (alkalmanként 8000Ft - 90 perc) amely két részletben fizetendő és tartalmazza az egész csoportfolyamat alatt használatos művészeti eszközöket. A részvételi díj a teljes csoportra vonatkozik, hiányzás esetén is rendezni szükséges az alkalom díját.
A részvételedet az első részlet, a csoport 50%-os díjának (40 000Ft) kiegyenlítésével biztosíthatod!
Katt ide és már foglaltál is egy helyet magadnak:
https://sf.anyaterkep.hu/t/r/gombolyodo
A második részlet a csoport 4. alkalmáig lesz esedékesek.
 
 
A foglalkozásokhoz minden eszközt biztosítok, csak magadat/magatokat kell hoznod!
Részletfizetés lehetséges! Amennyiben magas számodra a részvételi díj, de nagyon szeretnél részt
venni a csoporton, úgy feltétlen keress meg, hogy megtaláljuk a számodra is megfelelő megoldást!
 
Nagyon várlak benneteket!
Feketéné Kovács Juci
Mentálhigiénés segítő szakember
AnyaTérkép művészetterapeuta
 
 

Vélemények

This error message is only visible to WordPress admins

Error: API requests are being delayed for this account. New posts will not be retrieved.

There may be an issue with the Instagram access token that you are using. Your server might also be unable to connect to Instagram at this time.