Szülésélmény-feldolgozás

Minden segítő kapcsolat alapja a biztonság . Annak a közös térnek kialakítása, amelynek külső és belső feltételei megfelelően támogatóak ahhoz, hogy befogadják az olykor nehéz, megtartásra vágyó történeteket és szereplőiket.Egy szülésélmény akár pozitv, akár negatív érzéseket hordoz magával, erőteljes és megmozgató, így minden esetben érdemes foglalkozni vele.

Mi vár rád, ha belevágsz?

Az első alkalommal tisztázzuk a kereteket. Elmondom, hogy a menálhigiénés segítés miben áll, hogy a célom az, hogy kísérjelek a saját folyamatodban, amelyben Te magad tárod fel a nehézségeid és ezen az úton találod meg a saját válaszaidat. Ezt követően pedig csak rád figyelek. Kérem, hogy a magad tempójában, érzéseid, élményeid nyomán meséld el mindazt, amit átéltél, átéltetek.

Kezdetben sokszor csak ömlenek a szavak… Hidd el, ez teljesen rendben van. A hordozott élmények és a mögéjük torult érzéseknek utat kell adnunk, hogy aztán, kicsit megnyugodva, megtartva együtt tudjunk végig haladni újra a folyamaton.

Megkérdezem majd, hogy mi történt pontosan és mindezt TE hogyan élted meg, mi volt benne a nehézség és mi volt az, amire ma már tudsz erőforrásként tekinteni. Viszek kérdéseket, de hagyom, hogy magad haladj az úton. Figyelek rád és a heti vagy kétheti 50 percünkben minden rólad fog szólni. 

50 perc szerencsére nagyon hosszú. Így van lehetőségünk arra, hogy a hozott problémát körüljárjuk és megnézzük, hogy mit érzel vele kapcsolatban, milyen nehézségeid vannak, milyen körülményei vannak és hogyan vagy benne most. Ilyenkor legtöbbször meg is fogalmazod, hogy mit szeretnél elérni és mi az a változás, ami teljessé tenne.

Az alkalom végén kicsit összegzünk és visszatekintünk a beszélgetésre. Ez az első alkalommal kiemelten fontos, hiszen ekkor döntjük el, hogy hogyan folytatjuk tovább. Fontos a visszajelzés számodra és számomra is, hiszen csak akkor tudunk igazán hatékonyan dolgozni, ha teljes őszinteséggel, bizalommal tudunk jelen lenni ebben a segítő kapcsolatban.

Az első beszélgetéskor elmondom, hogy egy 50 perces beszélgetésnek 15 000Ft díja, jelenleg online, MEET felületen kapcsolódunk. Ezek ugye a keretek, amelyeket nagyon fontos tisztázni az elején.

Ha úgy érzed, hogy sikerült kapcsolódnunk és megértésre találtál, akkor megbeszéljük, hogy mikor is találkozunk legközelebb.

Elköszönünk.

Ha eljött az ideje, hogy elindulj, írj nekem és vágjunk bele együtt!

Feketéné Kovács Judit
Email: info@anyaterkep.hu
Tel.: +36-70/381-6268

Szülésélmény-feldolgozás

Minden segítő kapcsolat alapja a biztonság . Annak a közös térnek kialakítása, amelynek külső és belső feltételei megfelelően támogatóak ahhoz, hogy befogadják az olykor nehéz, megtartásra vágyó történeteket és szereplőiket.Egy szülésélmény akár pozitv, akár negatív érzéseket hordoz magával, erőteljes és megmozgató, így minden esetben érdemes foglalkozni vele.

Mi vár rád, ha belevágsz?

Az első alkalommal tisztázzuk a kereteket. Elmondom, hogy a menálhigiénés segítés miben áll, hogy a célom az, hogy kísérjelek a saját folyamatodban, amelyben Te magad tárod fel a nehézségeid és ezen az úton találod meg a saját válaszaidat. Ezt követően pedig csak rád figyelek. Kérem, hogy a magad tempójában, érzéseid, élményeid nyomán meséld el mindazt, amit átéltél, átéltetek.

Kezdetben sokszor csak ömlenek a szavak... Hidd el, ez teljesen rendben van. A hordozott élmények és a mögéjük torult érzéseknek utat kell adnunk, hogy aztán, kicsit megnyugodva, megtartva együtt tudjunk végig haladni újra a folyamaton.

Megkérdezem majd, hogy mi történt pontosan és mindezt TE hogyan élted meg, mi volt benne a nehézség és mi volt az, amire ma már tudsz erőforrásként tekinteni. Viszek kérdéseket, de hagyom, hogy magad haladj az úton. Figyelek rád és a heti vagy kétheti 50 percünkben minden rólad fog szólni. 

50 perc szerencsére nagyon hosszú. Így van lehetőségünk arra, hogy a hozott problémát körüljárjuk és megnézzük, hogy mit érzel vele kapcsolatban, milyen nehézségeid vannak, milyen körülményei vannak és hogyan vagy benne most. Ilyenkor legtöbbször meg is fogalmazod, hogy mit szeretnél elérni és mi az a változás, ami teljessé tenne.

Az alkalom végén kicsit összegzünk és visszatekintünk a beszélgetésre. Ez az első alkalommal kiemelten fontos, hiszen ekkor döntjük el, hogy hogyan folytatjuk tovább. Fontos a visszajelzés számodra és számomra is, hiszen csak akkor tudunk igazán hatékonyan dolgozni, ha teljes őszinteséggel, bizalommal tudunk jelen lenni ebben a segítő kapcsolatban.

Az első beszélgetéskor elmondom, hogy egy 50 perces beszélgetésnek 15 000Ft díja, jelenleg online, MEET felületen kapcsolódunk. Ezek ugye a keretek, amelyeket nagyon fontos tisztázni az elején.

Ha úgy érzed, hogy sikerült kapcsolódnunk és megértésre találtál, akkor megbeszéljük, hogy mikor is találkozunk legközelebb.

Elköszönünk.

Ha eljött az ideje, hogy elindulj, írj nekem és vágjunk bele együtt!

Feketéné Kovács Judit
Email: info@anyaterkep.hu
Tel.: +36-70/381-6268

[contact-form-7 id="7" title="kapcsolati űrlap"]

Vélemények