Feketéné Kovács Judit - Mentálhigiéné - Családkísérés - Babaterápia

Hivatásom az emberi kapcsolatok és a belső erőforrások feltérképezése – a legérzékenyebb, legmeghatározóbb életszakaszokban és azokon túl. Az elmúlt évek során széles körű szakmai és emberi tapasztalatot szereztem abban, hogyan lehet a változásokkal, krízisekkel és újrakezdésekkel is mély, gyógyító kapcsolatot teremteni.

Szakmai utam a művészetterápia területéről indult, ahol megtapasztaltam, milyen ereje van az alkotásnak a belső világ feltérképezésében. Ahhoz, hogy a hozzám fordulókat a szó erejével, közös gondolkodásban is kísérni tudjam, mentálhigiénés szakemberként mélyítettem el a tudásomat. Az emberi kapcsolat és a korai élmények mélyebb megértésére Orosz Katalin vezetésével pszichoterápiás és perinatális szakmai csoportokban mélyültem el.

Utam legmeghatározóbb állomása a Matthew Appleton által vezetett Integratív Babaterápiás képzés volt, amely a pre- és perinatális tapasztalatok és a korai kapcsolatok mélyreható hatásait tárta fel előttem. Az itt szerzett tudás és tapasztalat alapozta meg azt az érzékenységet, amellyel a hozzám fordulókat segítem – függetlenül attól, hogy a szülés, az anyaság, a párkapcsolat, a családi rendszer vagy a belső útkeresés áll a középpontban.

A teljes családi rendszerre kiterjedő rálátás kedvéért mesterdiplomát szereztem pár- és családkonzultáció területén. Ennek köszönhetően a hozzám fordulók számára szélesebb kontextusban tudok támogatást nyújtani, legyen szó gyermekvállalásról, párkapcsolati nehézségekről, krízishelyzetekről vagy az önismeret útján való elmélyülésről.

2023 óta vezetem a gyulai Életkapu Perinatális Alapítványt, amely a perinatális szemléletet és tudást közvetíti családok, segítő szakemberek és közösségek számára. Vezetésem alatt valósul meg a „Térképen az Anyaság” nemzetközi kezdeményezés, amely azt tűzte ki célul, hogy a legkorszerűbb perinatális és családterápiás ismereteket a vidéki közösségek számára is elérhetővé és átélhetővé tegye.

Emellett a gyulai Pándy Kálmán Tagkórházban kidolgozott PICinyke Paletta Program vezetője és szakembere vagyok. A programmal a kórházi környezetben segítem a várandósokat, a frissen szült édesanyákat és az őket kísérő családtagokat. A kórházzal és a helyi segítő szakemberekkel való aktív kapcsolat számomra a közösségépítés és a szakmai szemlélet tágabb alkalmazásának is fontos terepe.

A perinatális alapok és a családterápiás szemlélet számomra messze túlmutat a szülés és anyaság témáján: azt az emberi tapasztalatot ragadja meg, amely minden változás, minden krízis, minden új kezdet alapja. Legyen szó párkapcsolati nehézségről, önismereti útkeresésről, gyászról, veszteségről, családi elakadásokról vagy a kapcsolatok újrarendezéséről – a közös munkánk alapja mindig a biztonságot adó, empatikus és szakmailag megalapozott kapcsolat.

Főbb szolgáltatásaim

  • Mentálhigiénés konzultáció – Támogatás a változások, krízisek és önismereti útkeresések során
  • Családkonzultáció – Segítség a családi dinamika, a közös megértés és az elakadások oldásában
  • Párkonzultáció, párkapcsolati tanácsadás – Az összhang, a kapcsolódás és a közös továbblépés erősítése
  • Dúlai szülésfelkészítés – Biztonságot és tudatosságot adó felkészülés a szülésre és az azt követő időszakra
  • Szülésélmény-feldolgozás – Az élmények integrálásának, a gyógyulásnak és a továbblépésnek a támogatása
  • Integratív babaterápia – A korai élmények és a pre- és perinatális tapasztalatok feldolgozása a szülő–gyermek kapcsolat erősítése érdekében
  • Önismereti csoportok – Alkotás, beszélgetés és közös tapasztalatok a mélyebb önmegértés útján

Végzettségeim:

Mentálhigiénés családkonzulens (MSc) – Gál Ferenc Egyetem, Gyula

Integratív babaterapeuta – Matthew Appleton, Perinatus Alapítvány, Bristol https://conscious-embodiment.co.uk/

Szüléstámogató dúla – Magyar Dúlakör Egyesület (Dézsi Réka vezetésével)

Mentálhigiénés segítő szakember – Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest

Szocioterapeuta, művészetterapeuta – Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület

Szociális munka (BA) – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Budapest

Képzések-Továbbképzések

„Ehess, ihass, ölelhess, alhass – A csecsemő/kisdedkori
funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális
tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében
” Vadaskert
Alapítvány, Budapest

Bevezetés a pszichotrauma lélektanába dr. Mogyorósy Révész
Zsuzsannával, Annomentál kft.,Budapest

Esetmegbeszélő csoport – Orosz Katalin vezetésével,
Magyar Transzperszonális Egyesület, Budapest

Hallgatni, meghallgatni – a segítő beszélgetés, módszertani
képzés
– Orosz Katalin vezetésével – Kheiron Transzperszonális
Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központ, Budapest

Szakmai tagságok
Magyar Transzperszonális Egyesület
Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság


Vélemények

This error message is only visible to WordPress admins

Error: API requests are being delayed for this account. New posts will not be retrieved.

There may be an issue with the Instagram access token that you are using. Your server might also be unable to connect to Instagram at this time.